Zsonglőrjátszóház, zsonglőroktatás, zsonglőreszközök készítése
Zsonglőrjátszóház, zsonglőroktatás, zsonglőreszközök készítése
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Elérhetőségünk

Szenes Ernő

+36303500854

szeneserno@t-online.hu

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Üdvözlöm! Ön Szenes Ernő honlapját olvassa.

 

 

2007-ben kezdetem a zsonglőrködéssel foglalkozni. Magyar Cirkusz Varieté Alternatív Cirkusziskolájában tanultam a zsonglőrködést. 2009 –ben két barátommal alapítottuk meg a Dunaújvárosi Zsonglőr Clubot. 2009-ben a Magyar Zsonglőr Egyesületnek köszönhetően egy Európai Uniós pályázat keretein belül kijutottam a berlini Jonglieratakomben Zsonglőr Iskolába amely egyedülálló a zsonglőrképzésben egész Európában.

2009-ben  kezdtem foglalkozni a Játszóházak szervezésével, mert rendkívüli érdeklődést tapasztaltam a gyermekek részéről. A szülök és a pedagógusok pedig örömmel konstatálták, hogy a gyerekek készség fejlesztő játékokkal játszanak a szabadlevegőn.

Ismeretes korunknak az a jelensége, hogy a gyerekek sok időt töltenek  a számítógép, és  a televízió előtt, ami által könnyen kialakul a mozgásszegény életmód, annak számos következményével együtt. Ennek ellensúlyozására javasoljuk ezt az új mozgásformát. Zsonglőrködés közben próbára tehetik a reflexeiket, ügyességüket, kitartásukat, egyensúlyérzéküket. A zsonglőrködés elismerten fejleszti a kézügyességet, az általános mozgáskoordinációt, a logikát, pallérozza az agyat, valamint a legapróbb előrelépés is sikerélményt nyújt a gyermekeknek.

Iskoláknak gyermeknapra, családinapra, majálisokra, egyéb rendezvényekre, napköziknek, gyerektáboroknak, egyéb közösségeknek biztosítunk zsonglőr szabadidős tevékenységeket. A gyermekek és a szülők közös programon megtanulhatják a zsonglőrlabda, zsonglőrbuzogány, diaboló, meteor, karika, zsonglőrtányér, virágbot használatának alapjait.

Gyermekek szórakoztatására biztosítunk zsonglőr játszóházat, bohócot, lufihajtogatót, szappanbuborékshowt. 

Tapasztalt zsonglőrtanároktól tanulhatják a gyerekek a zsonglőrködés technikáit. Eszközöket, játékokat biztosítunk a tanuláshoz, igény esetén az eszközöket a résztvevők meg is vásárolhatják a helyszínen, illetve a honlapról megrendelhetőek. Az eszközök normál használat esetén sérülést balesetet nem okozhatnak, többségük puha műanyag, szilikon, bőr, műbőr, textília anyagból készültek, illetve KERMI engedéllyel rendelkező eszközök.

 

 

     
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Kedvenc linkek
     
Számláló
Indulás: 2010-03-30
     
Zsonglőrszközök vásárlása

A Menüben a  - Zsonglőreszközök - címszónál

 

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre